A Churn Kompetencia Center az ügyfélelvándorlással kapcsolatos megoldások gyűjtőhelye. Létrehozását többek közt az indokolta, hogy tapasztalataink szerint még egy adott vállalaton belül sincs egységes vízió arról, hogy mit is jelent az ügyfélelvándorlás, és ennek megfelelően nincs egy egységes ügyfélmegtartási stratégia. A CKC szakmai stábja egy olyan komplex szolgáltatás csomagot fejlesztett ki, mely az ügyfélmegtartás minden eszközét tartalmazza. Ezek az eszközök egyrészt a szolgáltatók számára jól ismert megoldások közül kerülnek ki (pl. churn előrejelző rendszer), másrészt a Data Research Kft. innovációs fejlesztéseinek köszönhetően (GUIDE) kerülnek alkalmazásra.
A CKC lehetőséget biztosít vállalatoknak, hogy az ügyfélmegtartási tevékenységüket kiszervezzék. Ehhez a Data Research Kft. és a Nextent Zrt. biztosítja a szükséges szoftver és hardver feltételeket, illetve vezető jogászokkal kidolgozva az adatvédelmi előírásokat biztosító titkosító eljárásokat.
A fentieken túl a CKC egy misszió is. Célunk az ügyfélmegtartással kapcsolatos üzleti kultúra fejlesztése. Ennek részeként a CKC csapata folyamatosan szervez különböző workshopokat, szemináriumokat illetve évente egy-egy konferenciát ügyfélelvándorláshoz kapcsolódó témában. Ezen kívül a CKC nonprofit jelleggel üzemelteti az Infotárat, ahol egy lexikon segíti az érdeklődőket, valamint a témában írt érdekes cikkek és friss hírek kerülnek fel havi rendszerességgel.
Kovács Gyula
CKC vezetője
A Data Research Kft. a CKC honlapon létrehozott egy Infotárat, amellyel célja az ügyfélelvándorlás és ügyfélmegtartás témájával kapcsolatos tapasztalatok átadása, egy olyan szakmai, tudományos központ kialakítása, amely a témához kapcsolódó újdonságokat, eseményeket teszi az érdeklődőknek elérhetővé.
Tapasztalatunk, hogy kevés, nehezen elérhető olvasmány áll ma a szakma hazai képviselőinek rendelkezésére a minket foglalkoztató témákban. Cikkgyűjteményünk ezt a hiányt igyekszik pótolni: mind hazai, mind nemzetközi szakmai fórumok, konferenciák anyagaiból válogatunk.
A hírek rovat a szakmai élet eseményeiből válogat havi rendszerességgel. Itt több terület hírei is feltűntetésre kerülnek: saját MOSAIC tanulmányaink érdekesebb eredményeiből válogatunk, az üzleti és tudományos élet fejleményeiről is beszámolunk.
Mindezek mellett egy lexikon segíti a téma iránt érdeklődőket, amely az ügyfélelvándorlás és ügyfélmegtartás kezelésével és kérdéseivel kapcsolatos, kevésbé ismert fogalmakat járja körbe.